Június első hétvégéje egyedülálló újdonságot hozott a hazai gyorsulási élet színpadára: a vasárnapi tököli futam alkalmával először lehettünk szemtanúi „legek”, azaz Top Competition Dragsterek összecsapásának - na persze a szokásos, nem kevésbé érdekes körítés mellett.

A reptér nyirkos, hideg vasárnap reggelre virradt, mely az aznapra meghirdetett országos eső ellenére egészen kora délutánig remekül tartotta magát. A versenyt csupán egyszer zavarta meg egy igen kiadós zivatar, ami ahogy jött, úgy ment is: a futamok így többnyire száraz pályán, rekordok felállításához elsőrendű hőmérséklet, és kellemes – néha viharos - hátszél mellett folytak.

A hazai profi versenyző-paletta, azt mondhatjuk teljes létszámban képviseltette magát a rendezvényen, minden kategória hozta a tőle elvárható gépparkot. Nagyszámú külföldi versenyző részvételével számos látványos futam, rengeteg új rekord született ezen a versenyen, melynek fő érdekességeit a dragsterek és egymás ellen vívott futamaik jelentették. A gyorsulási versenyek csúcsát jelentő gépek közül három igazán komoly példány vett részt a futamon.

A csúcsot ez alkalommal a - nagy várakozást követően - végre elkészült MüllerArt Top Competition Dragster jelentette, mely a hosszas teljesítménynövelő kúra után 930 lóerősre izmosodott. A magyar drag legjobb ideje 9.4 másodperc volt 1/4 mérföldön, melyhez csaknem 250 km/órás célvonali sebesség párosult. A tavalyi, jórészt 10 másodperc feletti időkhöz képest ez igen nagy előrelépés, és ez még mindig nem a vége!

Ellenfélként a szezonnyitóról már ismert német bajnoknő, Ulrike Golde érkezett, aki ez alkalommal is képviseltette magát a hazai közönség előtt. Az általa vezetett Super Competition Dragster legjobb ideje három tizeddel maradt alul magyar vetélytársánál.
A 402 méteres futamok állandónak mondható szereplője, a Chevy Nova is 10 másodperc alatti időt teljesített, a legjobb 1/4 mérföldes ideje 9.818 másodpercre sikerült, mely ezen a pályán szintén rekordot jelent számára.

Mellettük természetesen még számos ismert külföldi és hazai gyorsulási gép vett részt a futamokon: már szinte megszokott színfoltként vett részt a versenyen az osztrák Karmann Ghia, a nitrós fekete Kadett és a Honda CRX, valamint a Calibra motorral szerelt hátsókerék-hajtású Opel Corsa. Új meglepetésként találkozhattunk Muha Csaba méltán híres, tavalyi díjnyertes Kadettjával, ezúttal Opelgéza kezei között. Régi tulajdonosa jelenleg egy még durvább autót épít, mely elmondása szerint a következő szezonra készül csak el. Szintén először volt idén látható a legendás Syntech kék S2-es Audi, valamint hosszú idő után egy régi ismerőst, az SSMotors Promaróját is láthattuk menet közben. Nem utolsó sorban pedig egy egyszer már bizonyított meglepetés autó, a turbós Toyota MR-2 is tiszteletét tette a versenyen.
A futamok az új indítási rendszerrel pörgősen haladtak, a nap folyamán közel 600 összecsapást tekinthettek meg a nézők. Az időjárás a motorosoknak ezúttal sem kedvezett, az autós döntők viszont igen kiélezett küzdelmeket hoztak.

Az
A1 (autó 1600) kategória élét ezúttal is egytől-egyig Hondák uralták: a döntőt a
Calfy-féle piros Honda Civic és egy szintén brutálisan kikönnyített Honda CRX vívta, az előbbi győzelmével. A Boci-mobil 13.001-el az aznapi második legjobb idejét futotta a döntőben, a rekordja ezúttal 12.92 (!) másodperc volt 1/4 mérföldön. A harmadik helyre egy régi ismerős, Varró Sebestyén Civicje futott be. Az
A2 kategória (autó 2500) döntője most is a papírformát hozta,
Civiccoupe turbós Honda Civicje 12.24-es idővel kerkeedett felül
POS 
felturbózott Suzuki Swiftje előtt, mely ezen a versenyen is igazán szépen teljesített, és 12.07-es idejével új rekordot állított fel. Az ezúttal is népes
harmadik kategória (autó 3800) első helyét megérdemelten vitte a már említett 430 lovas Toyota MR-2, aki 11.795-ös idejével szintén új rekordot állított be. A döntőben majd fél másodperccel vett revansot a múltkori győztes M3-ason. Az
A4 (Auto 5000) kategória állandónak mondható győztese, Sas Robi és az általa vezetett kék Subaru előtt ezúttal is győzedelmeskedni tudott a vele közel egy szintet teljesítő osztrák VW Karmann Ghia, annak ellenére is, hogy a döntő futamban az osztrák versenyző elváltott. A nitrós veterán az elődöntőben a Schuszter Audit fogyasztotta el, aki a harmadik helyre futott be. Az
A5 (MUSCLE) kategória döntőjét a
Falco 
vezette GMC Syclone, valamint a legendás Promaro vívta, az előbbi győzelmével. A harmadik helyet
OIOIO Brabus Mercedese vitte. Az
A6 (Diesel) döntőjét ezúttal a bajnol Saybor Tuning Ibiza gyengélkedése miatt két Golf vívta, 14 másodperc körüli időkkel. Az
A7 (Dragster Speciál) legjobb idejét pedig a már említett MüllerArt Drag futotta, de a másik két dragster is nagyon szépen teljesített.
A lóerők küzdelme mellett az idei év
Carstyling.hu Show N’ Shine autó szépségversenyének első fordulójára is itt került sor. A versenyen 17:00-ig lehetett nevezni, az új szabályok szerint pedig ezúttal a Cult Day Competition versenyére került sor. A fordulót szegedi partnerünk, a különböző tuning alkatrészeket forgalmazó
Raceland Hungary támogatta.

Elsődleges szempontunk a kategória TOP 5, valamint a Car of the Show kupa díjazottjának megállapításakor az autókon található Cult stílusjegyek megléte, vagy meg nem léte volt. A zsűrizéssel szokás szerint igen nehéz dolgunk volt, a gondot ezúttal leginkább annak eldöntése okozta, hogy mennyire vegyük szigorúan, melyik autó számíthat „Cult”-nak és melyik nem. Végül úgy döntöttünk, ragaszkodunk a nagykönyvben megírt meghatározáshoz, és kizárólag német, a stílusjegyeket felismerhetően magán viselő autókat jutalmaztunk különdíjjal. Két kupánk így megmaradt, melyeket a következő fordulókon fogunk egy-egy arra érdemes nevezőnek kiosztani. Mindezek tekintetében végül a következő eredmény született:
Car of the Show |
Furka Dávid | 
Volkswagen Golf Cabrio | 4 pont |
| | |
Category Top 5 |
Straszer Dávid | Audi A8 | 2 pont |
Turai András | Volkswagen Golf | 2 pont |
Berta József | Vokswagen Golf III | 2 pont |
- | - | 2 pont |
- | - | 2 pont |
| | |
Top 10 car of the Show |
Kocsis Péter | Citroen C4 | 1 pont |
Mátyási Zoltán | Lada 2107 | 1 pont |
Ferenczy Gábor | Volkswagen Passat | 1 pont |
Oszlai Mihály | BMW E39 Touring | 1 pont |
Hudák Zsolt | Opel Calibra | 1 pont |
Szita László | Volkswagen Golf IV | 1 pont |
Török Szilvia | Opel Calibra | 1 pont |
Sziklafi Péter | Ford Escort | 1 pont |
Herczeg András | Opel Astra G | 1 pont |
Nemes Károly | BMW E36 | 1 pont |
A különdíjasok a Raceland ajándékcsomagjait, a Car of the Show tulajdonosa pedig egy Raceland rugószettet nyert ezen a fordulón. Az éves szépségverseny szabályairól bővebben
ezen az oldalon olvashatsz!
Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek, a következő fordulóra pedig a legközelebbi tököli futam alkalmával kerül majd sor – bővebb infókat hamarosan az oldalon találhattok!

Összességében ismét egy remek hangulatú rendezvényen vehettünk részt, mely versenyzők és felhozatal szempontjából ezúttal is a maximumot hozta. A – ne szépítsük - szar időjárás viszont sajnos még így is sokakat távol tartott a kilátogatástól, mely leginkább a látogatók számán volt érzékelhető – bár tegyük hozzá a körülmények ellenére így is szép számmal jelentek meg a helyszínen.
A versenysorozat következő állomására június 17-én, a Rába Ring betonján kerül sor - további információkat
www.futam.hu,
www.dragracing.hu oldalakon találhattok.