Mint arról már korábban beszámoltunk, a Porsche tuning koncepcióiról méltán híres német 9ff nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a Bugatti Veyron jelenlegi sebességrekordjának megdöntését. A nemes célra épített 911-es fejesztése a finisbe érkezett, már csak egyetlen dolog maradt hátra: megmérni!
Sebesség-világrekordot döntögetni pedig nincs is alkalmasabb hely, mint az olasz nardói versenypálya, ahol évente a legnevesebb gyártók koncepciói mérik össze tudásukat. A 9ff eddigi gépparkjával is igen szép eredménnyel szerepelt már a 300 felett teljesítő utcai autók mekkájában, munkájukra a koronát viszont kétségkívül a 409 km/h-ás rekord megdöntése tehetné fel.
A „trónkövetelő” 911-es igen komoly átalakításokon ment keresztül az elmúlt hónapok folyamán: speciálisan átalakított karbon kaszni elemek, 30 mm plusz az autó hosszához, 12 cm mínusz a tetőből és legfőképp a soros hathengeres, 4.2 literes biturbó középmotor, melynek tudását 987 lóerőben realizálták.
A szakértők szerint az átalakított Porsche igen jó eséllyel indulhat az egyik legfőbb elismerést jelentő babérért. Az – akkor még készülőben lévő – GT9 az Essen Motor Show keretei között is megtekinthető volt, a cég pedig mindössze 20 példány gyártását tervezi a jövőre nézve, mely a közel 600.000 eurós (kb. 155.000.000 HUF) vételárat tekintve valahol érthető is. A pletykák szerint azonban már most több előrendelést is benyújtottak a modellre, így nem árt igyekezni, pláne ha arra gondolunk, hogy ha valóban megdől a Veyron csúcsa, vélhetőleg az ár is feljebb kúszik majd...
Mindenesetre fel van adva a lecke a Bugattinak, ahogy napjaink Batsányi Jánosa üzenné, ha éppenséggel a 9ff mérnöke lenne:
„Vigyázó szemetek Nardóra vessétek!” ;)
X
Jelenleg ezt olvasod: 9ff GT9 – a trónfosztás küszöbén!
Nekem tök mindegy, hogy ez vagy a Bugatti van szarrá gyurva akkor is nekem tiszta okádás ahogy a két kocsi kinéz!!! CSúnya mind a kettő és kész!!! Egyébként arról egyik esetében sem esik szó, hogy mekkora turbóval állítanak elő mekkora nyomást a hengerekben! Egyik ismerősömnek volt 3 Bár na de nem azzal közlekedett utcán ott kb1,5 és akkor már nem is volt 550LE. Most, ha teszem azt rakok a Bugattira nagyobb turbót, vagy csak tekerek a nyomáson.... Ja egy örult volt a Tuningban a duplaturbós Ford GT-jével 1100 LE-vel és akar belőle 1500-at akkor mi van a 9ff-el az is széria Ford GT????
oké, de a veyront meg a mühelyben tuningolták ugyanolyan mintha ezt a Porschét se adták volna ki előbb, csak hát kiadták...de ha nem adták volna akkor ugyanolyan lenne de ott a HA
De a Veyronban lévő motor gyári, úgy adták ki. A Porschéban lévő motor meg eredetileg egy gyengébb változat, amit rommá tuningoltak! A kettő között azért van különbség!
hidd el a bugatti veyront is sza**á gyúrták a mühelyben ugyanan mint ennél...ugyanigy használhato ez is közuton ahogy leirták már sokan...ha megelőzi akkor ő a rekorder, mellesleg Bobo54-#5---->tök igazad van
Felőlem csinálják, csak semmi értelmét nem látom annak, ha valaki 400 fölé tud menni azon kívül hogy sztár lesz 2 hétig, amíg nem születik egy új rekord. Csak a hírnév miatt csinálja ezt mindenki Már egy csomóan megjátszották ezt (lásd Audi TT, Dodge Viperek, 9ff, Ultima ...)
Nem majmolni akarom a Ferrarit, de őket miért nem érdekli ez a fajta versengés pl?
Ezzel azért nem értek egyet. Itt a hangsúly az utcai autókon van. Ez a Porsche ugyanúgy utcán, forgalomban használható lesz mint a Veyron, forgalmival, rendszámmal éstatöbbi. Nyilván vannak ennél erősebb gépek is, amik lehet, hogy bírják a 400-at, viszont azok vagy versenyautók, vagy nem street legal építések. Ja és egyébként mielőtt valaki félreértené, a nardói teszt sem arról szól, hogy egy egyenes pályán felgyorsulnak a kocsival 400-ra. Ez egészen más, mint a land speed record
Nem, ez már "széria". A 9ff, ugyanúgy mint a Ruf, módosított alváz és motorszámmal dobja piacra az átalakított Porschékat, szóval elméletben ezek már nem Porschék
Szerintem ez most még csak a teszt időszak, gondolom ha megdönti a Veyron rekordját akkor utána már "Széria"-ként lehet majd kapni a GT9et. Ha nem sikerül akkor még biztos reszelnek rajta...
Veyron olyan szemőontból vicces hogy teljesen gyári...igen gyári de viszonylag kevés van belőle meg arra épült hogy 400 felettit tudjon 4 turbóval pfff annaka kocsinak nincs is kategóriája talán a Csillagflottában
ellenben szép munkát végzett a 9ff