Modulo koncepciók a Hondától

Nyakunkon a 2008-as Tokiói Autószalon, így várható volt, hogy az interneten is egyre másra jelennek majd meg a kiállításra szánt japán gépekről készült előzetes képsorozatok. A Honda két, Modulo néven futó koncepcióját tette közzé, mely az új Accordon és Civic Type-R-en alapul.

A sportos vonások az utastérben is folytatódnak: kétszínű, narancs-fekete bőrözés, valamint számos kisebb extra várják az újdonsült tulajdonosokat, úgy mint az első ülések támlájában elhelyezett LCD képernyők.

Izgalmasabbnak ígérkezik a Modulo Civic Type-R, mely bár utcai használatra alkalmas, versenypályára szánt koncepcióként került beharangozásra. A sportosság jegyében új lökhárítók, küszöbök, valamint egy szolidabb hátsó légterelő került az autóra, az Inspire-höz hasonlóan pedig ez a koncepció is clear hátsó lámpákat, valamint egy ütős – 225/35R19 @ 19” – felni garnitúrát kapott.

A motorikus és egyéb technikai változtatásokról - az elektronikusan szabályozható lengéscsillapítókat kivéve - egyelőre nincs adat, mindenesetre két hét múlva ilyenkor már biztosan okosabbak leszünk.
X
Jelenleg ezt olvasod: Modulo koncepciók a Hondától