Egy hónap sem telt el azóta, hogy kiszivárgott az első kép a Nismo által megvadított 370Z-ről, vélhetően a közelgő Tokyo Auto Salon köszönhetően pedig ma több részlet is napvilágot látott. Az S-Tune névre keresztelt csomagból eddig megismert hátsó fertály mellett immáron az autó elejét sem fedi homály – és bizony az is szép.
Persze jogosan adódhat a dilemma, hogy ha történetesen a Fogd a pénzt és fuss! vetélkedő során tennék fel az ominózus „a férfiak hány százaléka nézi meg a nő fenekét először” kérdést, lehetséges, hogy az eredményből az első kiszivárogtatott fotó már nem is tűnik olyan véletlennek. A szárnyból és a formás traktusból kiindulva, az ívet a küszöbökön és az első toldaton is rendkívül szépen követő szett hihetetlenül jól passzol a 370Z karakteréhez, sőt, az új elemeket látva pedig talán még a hátulja sikerült a leggyengébben.
Az optika részeként 19 hüvelykes, Nismo LMZ5 felnik kerültek felszerelésre, melyeket ültetett futómű húz közelebb a kasznihoz. Az S-Tune megerősített fékeket, valamint rozsdamentes sport kipufogórendszert is kapott, a mechanikai átalakítások ezzel véget is értek. A Nismo egyébként a módosítások mikéntje szerint külön kezeli az S-Tune „aero” valamint „performance” csomagját, melyeket mint „S” és „T” verziókat emleget.
Időközben megjelentek a hivatalos fotók is a Nismo részéről, melyeken immáron teljes pompájában tekinthető a cég által felszerelt kupé. Szintén publikusak lettek az árak is: az S-Tune Aereo kit 4.400 dollárt (kb 875.000 HUF) kóstál, míg az S-Tune Performance csomagért 11.000 dollárt (kb 2.2 millió HUF) kell letennünk az asztalra - na meg persze itthon a vámtól kezdve az áfáig mindent, ami még rájön.
A 350Z egy nagyon szép autó volt. Szerintem ez a "ráncfelvarrott 350Z", amit most 370Z-nek hívnak közel sem néz ki olyan jól, sajnos a Nismo tuning ellenére sem
Itt látszik, hogy mennyi minden múlik a részleteken. Még a 350Z egy szép autó volt addig ez még a NISMO tuning ellenére is csúnya. De legalább jól megy.