Közel egy év találgatást, kémfotókat és különböző híreket követően, a Nissan GT-R limitált kiadású sportosabb változata, a V-Spec ma hivatalosan is megérkezett. A módosítások sora az eddig kiszivárgott infók okán alig-alig tartalmaz meglepetést, a legnagyobb újdonságot talán az eddig nem látott, Black Opal fényezés jelenti. Na meg van egy rakás fotó.
A külső módosítások karbon hátsó szárny, hűtőmaszk, valamint a fékek hűtéséért felelős beömlők hármasából áll össze. Szintén újdonság a NISMO 20 hüvelykes, pihekönnyű felni garnitúrája, amihez a Bilstein futóművének köszönhetően húzták közelebb a kasznit.
A motorikus módosításokat mindössze egy elektronikus turbónyomás szabályzó képviseli, mely középső és magas fordulatokon juttatja több nyomatékhoz a 3.8 literes V6-os erőforrást, kisebb sebesség mellett pedig üzemanyagot spórol. Mindezt még egy titánium kipufogórendszerrel toldották meg – bár pontos lóerő adatokkal nem szolgáltak, annyi biztos, hogy a plusz pacikhoz a fékeket is karbontárcsásra cserélték. Ha hinni lehet a korábbi híreszteléseknek, a végeredmény valahol 513 LE környékén keresendő.
A lényeget inkább a súlycsökkentésben kell keresni, melynek az utastér is áldozatul esett: a Sparco karbon első sportülései mellett ebből az anyagból készült többek között a középkonzol, a műszerfal, valamint a legtöbb elem borítása. A hátsó ülések egyszerűen eltávolításra kerültek – lehet, hogy csak túlságosan borúlátó vagyok ezen a hideg reggelen, de az így kialakított tároló helyek szvsz szörnyen bután néznek ki. Persze, az összesen 100 kg-os könnyítés fényében ezt talán be lehet tudni járulékos veszteségnek is.
Az autó alapára maradt a korábban beharangozott 15.750.000 Yen (ma 33.5 millió HUF), ami Japánban csaknem duplája az eredeti verziónak, február 2-ától pedig már hét kinti képviseletnél is megvásárolható. Hogy a világ más országaiba is eljut-e a Victory Specification, egyelőre kérdéses – de az igazat megvallva, nem túl valószínű.
X
Jelenleg ezt olvasod: Nissan GT-R V-Spec: megérkezett!
Végre! Nem semmi egy gép az tuti, viszont elkérik az árát is Csak nekem szúrja a szemem hogy oda van írva hogy Sparco, és az ülésen meg nagy betűkkel az van hogy Recaro?
Jaja asszem így volt pilot sport cup+ a porkén bridgestone a gtr-en ami ugye nem a gyri dunlop. Nem véletlen probáltak ki a évek alatt a gtr-en 3000 féle gumi kombinációt. Driver's Republic: GTR the Truth amugy a cikk ... másik meg hogy a porsche gt2 be képesek voltak előre macpherson felfüggesztést rakni eszem megáll. és 2,5x olyan drága mint a gtr.
Volt egy angol teszt, amiről írtak a totalcar egyik blogján is. Az vizes pályán volt, A 911 gyorsabb volt. Porschén Michelin, GT-R- en valamilyen Bridgeston.
Azé még várjuk meg, hogy mi lesz a vége a teszteknek, de leszámítva a Porsche saját idióta tesztjét ahol a gt2 vel nürburgringen el tudták verni a gtr-t esőben ráadásúl Michelin Pilot Sport gumit raktak fel (külön gratulálok) amiről tudjuk hogy nem gyári gumija a gtr-nek. Szal ezt leszámítva szerintem jó fogadtatása lesz ennek is.