Évadnyitó Nemzetközi Honda Találkozó 2010
Európai szinten is a legnagyobb?

Április 24-én, az egész hétvégét kitöltő Dragracing őrület első napján került sor az idei nagy nemzetközi Honda találkozóra, melynek szokás szerint Kiskunlacháza reptere adott otthont. A rendezvényre mind hazai, mind külföldi fronton hihetetlen számú Honda látogatott el, mellyel európai szinten is az egyik legnagyobb márkatalálkozót sikerült abszolválni!


Utoljára 2007-ben jártunk ezen a szezonnyitó treffenen, amit akkoriban még az Alfásokkal együtt szervezett a hazai Honda klub. Mennyiség tekintetében döbbenetes a differencia, így két év távlatából, az biztos, hogy ennyi márkabeli autót egy helyen még aligha láttam itthon. A gyorsulási pályával párhuzamos betoncsíkon kilométeres dupla sorban sorakozott fel egymás mellé a zömében Civiceket felvonultató felhozatal, mindez folytatódott a két pályát összekötő úton, valamint az ezzel kapcsolódó többi betonozott részen is. A találkozó erősen nemzetközi is volt, hiszen a zömében hazai autók mellett nagy számban érkeztek külföldről is: főként Ausztriából, de láthattunk cseh, szlovák és még román rendszámokat is.

A fő programot ezúttal is a Honda-tulajok körében méltán népszerű gyorsulás jelentette, melyen rengetegen vettek részt a megjelent autósok közül. A prímet természetesen hazánk


A remek hangulatú márkatalálkozót másnap – vélhetően hasonló izgalmakkal – a Dragracing OB soron következő állomása követte, melyen mi már nem vettünk részt, hiszen jelenésünk volt Szegeden, a II. Raceland Kupa találkozón. A többiről pedig beszéljenek a képek – persze erősen válogatva, hiszen ezt a mennyiséget egy egész nap is kevés lett volna végigfotózni.
X
Jelenleg ezt olvasod: Évadnyitó Nemzetközi Honda Találkozó 2010