Bullet Roadster - a V8-as Mazda MX5
Az ausztrál izomautó, 430 lóerővel

Sokan nem gondolnák, hogy a Mazda MX-5 alapjaira milyen komoly dolgokat lehet építeni. A kicsiny roadster motorikus tuningjának igazi kultusza Ausztráliában keresendő, ahol még ’96-ban, egy John Bettini nevű úriember, egy rossz pillanatában az RX7 wankelmotorját szerelte az autóba. Innen indult újtára a Bullet Roadster története.

Hősünk annyira rajta maradt a témán, hogy nem is állt meg ennél az egy verziónál. Két év fejlesztés során négy további Bullet konverzió készült, a legkülönfélébb erőforrásokkal, míg a nyolchengeres (!) motorok beszerelésével el nem érték a plafont, mind a típus lehetőségei, mind a motortér méretei tekintetében. Az első V8-assal szerelt példány egy TVR szívét örökölte, melyet a Tremac ötsebességes váltójával és a Holden Commodore diffijével párosítottak. A 4.6 literes, injektoros alumínium blokk 225 lóerőt teljesít, ami szinte pontosan duplája az alapként használt 1993-as Miata tudásának – elképzelni is örömteli, mit tud kezdeni ez az erőhatás az alig 1.000 Kg-os autóval. Ez utóbbi egyébként szinte teljesen megmaradt gyári állapotában, kivéve az átalakított első traktust, mely egy üvegszálas műanyagból készült, egyben nyitható orr-résszel különbözteti meg a típust mezei társaitól.

A kérdéses darab a hírek szerint pont eladósorba került odakint, a bivalyerős motor mellett pedig 17 colos kerekek, légkondi, elektromos ablakok, komplett Alpine hifi, full bőrbelső és Momo sportkormány is az extrák között van – ha a 90-es évek autóira gondolunk, azért ez sem mindegy.

A Bullet no. 5-tel azonban nem állt meg a sikersztori. Bettini négy további példányt is készített, és adott el kontinens szerte, ezekbe már azonban a Rover blokk helyett a Lexus LS400-ban is használt, 250 lóerős 4.0 literes Quad Cam motor került. A belső mellett a Bullet Roadster külsőleg is átalakult: az 1999 végén gyártott kiadást már egyedi kaszni elemekkel készítették, mely szépen ki is szélesítette a kisautót. Hasonlóan az előző példányokhoz, külső terén is mindent kézzel gyártottak.

Majd ezen a ponton jött képbe az AEC (Advanced Engine Components) tulajdonában lévő Sprintex, melyet Bettini egyedi kompresszor gyártására kért fel a legújabb Bullethez. Az AEC vezetőségét azonban annyira lenyűgözte az – immáron feltöltött motoros – ausztrál izomautó, hogy az egész céget megvették, és saját sorozatgyártásra berendezkedett üzemet is nyitottak a típusnak.

Az AEC pillekönnyű, de rendkívül masszív, egyedi gyártású alvázat készített, melyre karbon, és üvegszál elemek hathatós bevetésével építették fel az Miata kaszniját. Az erőforrás maradt 4.0 V8-as, azonban jelentős módosításokkal: kovácsolt dugattyúk és hajtókarok, polírozott hengerfej, és új fejlesztésű Sprintex M90 kompresszor rendszer épültek a motortérbe, hajtás terén pedig megerősített kuplung, valamint Hydratrak diffi továbbítja a brutalitást a hátsó kerekekre. A hatalmas teljesítmény mellé a Brembo fékrendszerét szerelték fel, továbbá sport kipufogórendszer, állítható futómű, és 18x9 hüvelykes felnik kerültek az autó alá.

A szívó verziót egyébként 98.000 (26 millió HUF), a kompresszoros változatot pedig 118.000 dollárért (32 millió HUF) vesztegetik, ami kicsit soknak tűnik egy MX5-ösért, a vezetési élmény azonban állítólag megfizethetetlen. Nem utolsósorban pedig az AEC minden létező engedélyt beszerzett a sorozatgyártásra, így mindkét rakéta teljesen legálisan használható közúton is – legalábbis Ausztráliában biztosan.
X
Jelenleg ezt olvasod: Bullet Roadster - a V8-as Mazda MX5