Kanyarvadász doboz - Fiat Panda
Érdekes irányba mozdult el az autógyártás. Sorra gurulnak ki a gyárkapunk a már gyári állapotban is elképesztően erős gépek, tele elektronikával, aminek köszönhetően már nem kell remegni egy nagyobb gázadásra még egy kevésbé felkészületlen sofőrnek sem. Hanggenerátor, drift mód, okos diffi, millió szenzor, mindezt pedig egy csendes utastérben, ahol fűthető-hűthető, masszázs funkcióval ellátott ülésekben élvezhet a sofőr.
Nincs baj a fejlődéssel, de én old school figura vagyok, és már alapból azzal nem tudok kibékülni, hogy egy sportos autó 2 tonna felett önsúllyal bír. Ami viszont teljesen elveszi a kedvem ezektől az új masináktól, (az elektromos őrületről nem is beszélve) a túl steril vezetési élmény. Hülyén fog hangzani, de én azokat az autókat szeretem, amikben félni lehet forszírozott vezetési körülmények között.
Amikor én voltam 20 éves, akkor még a hot hatch kategória valóban azt jelentette, amiből a név született. Kisméretű, ferdehátú autó, pörgős, erős motorral, alacsony önsúllyal. Peugeot 205 GTI, Golf GTI, Fiat Punto GT, Opel Astra GSI és még sorolhatnám. ezek kihalófélben vannak, és ha még maradt is épkézláb példány, akkor annak az ára horror. Lehet keresni alternatívákat, illetve meg lehet csinálni a saját élményautónkat is, és ahogy a mellékelt ábra mutatja, még csak nem is kell 500 lóerősnek lennie!
Hölgyeim és Uraim! Íme egy igazán izgalmas Fiat Panda!
Joe Ward első autója egy Panda volt, és mivel szerette, ezért úgy döntött, élményautót épít magának erre az alapra. Ehhez persze kellett egy olyan példány, amit nem rágott szét a rozsda. Szerencséjére talált egy megkímélt, kis futásteljesítményű darabot. Az 1 literes motort kihajította belőle, és helyére a Fiat Punto 1,2 literes 16 szelepes motorját építette be. A 79 lóerős erőforrás, a gyári 47 lóerőhöz képest, rögtön dinamikusabbá varázsolta a kis háromajtóst, viszont ennyivel nem érte be emberünk. Piper Performance vezérműtengelyek, Mahle dugók, portolt hengerfej, ITB, amire 3D nyomtatással készültek „trombiták”, Supersprint leömlők, egyedi kipufogórendszer szerepelnek a módosítások listáján, a biztonságos működésről pedig MicroSquirt ECU gondoskodik. Az eredmény? 115 lóerő, ami nem hangzik soknak, de ha hozzávesszük, hogy alapból 715 kg az önsúly, (itt meg ki is dobáltak pár dolgot) akkor egy egész virgonc kisautót kapunk eredményül.
Kívül egy első kötényt splitterrel, küszöbtoldatokat és hátsó szárnyat találunk az autón, amiknek a különlegessége, hogy Joe saját tervezésű és gyártású elemei, amik valódi funkcióval bírnak. A gyári visszapillantókat leszerelte és 3D nyomtatott panelekkel „vakolta” be. A sofőr oldalon, az ajtó felső részére került egy kisebb tükör, ami pályára bőven elegendő lehet. A sárvédőíveket megdolgozták, hogy a 14-es Oscam felnik és a rájuk húzott Nankang NS2-R gumik tökéletesen elférjenek. A hátsó lámpáknál, a szimmetria érdekében, a balkormányos verzió egyike is felkerült, így mindkét lámpa piros. (Apróság, de igényes részlet.) Az üvegeket pedig polikarbonát darabokra cserélték a súlycsökkentés miatt.
A felnik mögött nagyobb fékek lassítják az autót. Az újabb modell 240-es tárcsái és Wilwood nyergek gondoskodnak a megfelelő fékerőről. A LEDA állítható szettnek és Ford Fiesta Mk1 toronycsapágyaknak köszönhetően pedig rendesen le lehetett ültetni az autót (180 mm-rel!) és persze így stabilan az úton is van a Panda.
Az utasteret teljesen kipakolták. FIA-spec bukócső az ARC-tól, Recaro Pole Position (a sofőrnek) és klasszikus Cobra versenyülés (az utasnak) váltotta a gyári darabokat. Takata biztonsági övek, ritka, Abarth kormány, fa váltógomb és 3D nyomtatóval készült konzol, ami a kiegészítőműszereket tartja, jelenti a változást a spártai beltérben.
Sokan nem fogják érteni, hogy Joe miért nyúlt ilyen durván egy ilyen autóhoz. Én sokkal többre tartom az ilyet, mint a manapság divatos, polcról leemelhető cuccokkal teleaggatott, diszkóprogrammal ellátott Golfot/Audi-t/BMW-t. Nem kell mindig több száz lóerő az élményautózáshoz, elég egy jó setup és irány a pálya!
Még több képet IDE kattintva találtok!



Forrás: Speedhunters
X
Jelenleg ezt olvasod: Kanyarvadász doboz - Fiat Panda