Nem mindennapi kisáruszállító!
Első ránézésre vagy azt gondolja az ember, hogy egy újabb, retrohullámot meglovagló szerkezetet láthatunk, vagy egy nagyon japán belpiacos kisautót, de nem teljesen erről van szó. Legalábbis ami a retrohullám részt illeti. A Honda Acty ugyanis nem mai darab, 1977 óta gyártják és azóta már a negyedik generáció gurult ki a gyárból. Kimondottan japán piacra szátnák, de a '70-es évek végén egész sok került az Egyesült Királyságba és uralták a piacot egészen a Bedford által készített rivális megjelenéséig. Szóval, ez ne mvalami újhullámos divatkisteher, viszont az állapotát tekintve egészen elképesztő megjelenéssel bír a kis szerkezet!
Ez pedig Phil Egan-nak köszönhető, aki már egészen fiatalon rágerjedt ezekre a miniatűr haszongépjárművekre, illetve körablakos változataira.
A képeken látható példány egy 1985 április 1-én készült masina, ami persze nem volt mindig ilyen állapotban és ahhoz, hogy eljusson idáig a tulaj, jópár donorautót vásárolt az eBay-en.
A karosszériát teljesen letisztították. Lekerültek az ablaktörlők, a visszapillantók és tulajdonképpen minden "kiálló" elem és a keletkezett lyukakat pedig szépen befoltozták, lesimították. Egyedi oldalpanelek, szélesített hátsó "sárvédők", rejtett LED-es hátsó lámpák, módosított első kerékjáratok szerepelnek a módosítások között, felkerült egy lepucolt Bedford Rascal lökhárító, LED-es fényszórókat szereltek a gyári helyére és pici, króm visszapillantók segítségével lehet tájékozódni parkolás közben. A sort a gyönyörű barna fényezás zárja.
A beltérben is találkozunk a barna árnyalattal, mégpedig a flokkolt műszerfal formájában, de ott van még az Astrali kormány, a króm belső visszapillantó, a bézs ajtókárpitok és ülések, a barna övek és a fa váltógomb valamint kézifékkar.
Az autót 545 köbcentis, 2 hengeres, középen elhelyezett motor hajtja, ami egyedi szívócsövet kapott, aminek a végén egy sportlégszűrő található, illetve teljesen egyedi a kipufogórendszer is. A motorhoz kapcsolódó manuális váltóhoz nem igazán kellett nyúlni, mivel a légszűrő és a kipfigórendszer sem szabadít fel bődületes tartalékokat, éppen ezért a gyári fékeket sem kellett megpiszkálni. A futómű viszont Rayvern Hydraulics termék és a beépítés előtt átalakították az első tornyokat, illetve a teljes hátsó futóművet. Így már egész jól rá lehet engedni a bódét a 3,5x13 valamint 5,5x13háromrészes, Image Billet 19 felnikre, amikre egyébként 145/60 és 175/50 méretű Yokohama A539 gumikat húztak.
Még több képet IDE KATTINTVA találtok!



X
Jelenleg ezt olvasod: Nem mindennapi kisáruszállító!