Kicsit felemásra sikeredett a múlt szombati MüllerArt futam és Carstyling jubileumi party. Ez persze nem a rendezőkön és nem is a résztvevőkön múlott, hanem azon a hihetetlenül pocsék időjáráson, ami pont erre a napra esett.

A már induláskor zuhogó eső enyhén szólva lelombozott minket, majd egész úton, a reptérig elkísérte konvojunkat. Miután már - lemondva az egészről - három órája ültünk a kocsiban, fél 10 körül alábbhagyott az égi áldás, 10 óra felé pedig már el is kezdhettünk kipakolni. Sajnos a vacak idő nagyon sokakat otthon marasztalt, így egy szűkebb, családi hangulatú szombati napnak nézhettünk elébe. A carStyling közösségéből így is jópáran kijöttek, köszönet mindenkinek aki ott volt, és az időjárás ellenére is bekockáztatta az utat. E mellett pedig külön köszönet a MüllerArt csapatának, hogy nem fújták le reggel az egész rendezvényt - így ha nem is full létszámmal, de mégis megvolt a verseny, és a jubileum egyaránt.

A bulira 2 jókora Carstyling.hu tortával is készültünk, mely nagy sikernek örvendett - nem csak - a klubkártyások körében. Jópáran repetáztak is, hiszen volt belőle bőven - de az egyiket így is kénytelenek voltunk hazavinni, és itthon pillanatok alatt elfogyasztani :)

A találkozó exkluzív vendégei a Belgiumból érkezett Dizznizz, valamint barátja voltak, akik nem kevés kilométert tettek meg a rendezvény kedvéért. Autóik - az oldalról már ismert Fiesta és egy gyönyörű Saxo - vitathatatlanul a rendezvény legkomolyabb négykerekűi között foglaltak helyet, ráadásul a srácok is nagyon jó fejek voltak. Elmondásuk szerint a - ne szépítsük - szar idő ellenére is nagyon jól érezték magukat nálunk. It was nice to meet you, Guys ;)
Persze mellettük délutánig azért jópáran összegyűltünk, és szerencsére az eső sem tarthatta vissza a pontversenyben is esélyes autókat. A Carstyling tali mellett a ClubSeat autós egyesület első találkozójára is itt került sor, bár ők elég hamar elvonultak a helyszínről.

Az eddig megszokott fő látványosságot jelentő 1/4 mérföldes versenypálya mellett, most egy színvonalas szlalom verseny történéseit is figyelemmel kisérhettük, a Vilkó-Rádi szervezésében. A kiállítók többsége sajnos nem jött ki az eső miatt, valamint a tervezett betét programok nagy része is elmaradt. A sztávendégek közül Fekete Pákó úrral rázhattunk kezet, bár lehet, hogy voltak mások is, nem sok időnk volt erre a részre koncentrálni. Látnivaló azért így is akadt bőven, a szokásos brutál verdák mellett számos új versenyzőt köszönthettünk a rendezvényen, továbbá megtekinthető volt 2 nem mindennapi jószág, az autózás mérföldkövének tekinthető Ford Mustangok közül is, a KeS kft. jóvoltából.

A gyorsulási versenyt a már megszokott módon bonyolították: a kötelező gépátvételt követően (ami
carstyling.hu klubkártyával ezúttal is ingyenesen történt) következtek az időmérő futamok 402 méteren, ahol egészen fél 7-ig lehetett gyorsulni. A verseny a körülményekhez képest jó volt, az aszfalt már délelőtt felszáradt, a hűs, nedves levegő pedig csak a jó időeredményeknek kedvezett.

A döntők jórészt a papírformát hozták, bár itt-ott már feltűntek az új trónkövetelők. Az
első kategóriában (0-1600 ccm) Jurák Gábor Honda Civicje,
szilvi5120-as Skodája és Varró Sebestyén piros-fekete Honda Civicje lett a top3-as sorrend. A
másodikban (1600-2000 cm3) Ave Renault 5-öse bizonyult ismét a legjobbnak, a második helyet
Civiccoupe vitte, harmadikként pedig
Gordon S2000-se futott be. Az időeredményeket nézve
RT rég nem látott Integrája is esélyes lehet a további futamokon. Sajnos technikai problémák miatt a döntőben már nem tudott érdemben részt venni, pedig a 13.9-es ideje nagyon kecsegtető volt. Az egyik legegyhangúbbnak mondható kategóriában
(2000-2999 cm3) ismét Muha Csaba-féle turbós Kadett nyert

egy Toyota MR2, és a feljebb nevező
corsaV előtt. A negyedik kategóriában
(3000-3999 cm3) sem volt meglepetés: Sas Róbert Subaru-ja diadalmaskodott egy BMW és egy turbós Calibra felett. Sajnos az ebben a kategóriában induló Daniel-nek "csak" egy negyedik hely jött össze a Taxival, de idővel lesz ez még jobb is. Az
ötödik (PRO) kategória döntőjét az SRH S2-es Audija vívta, szintén egy S2 ellenében. A
hatodik (MUSCLE) kategória az
OIOIO Viper győzelmét hozta. A
hetedik (CUSTOM) kategóriát pedig ki is más nyerhette volna, mint Magyarország egyik leggyorsabb autója, a Syntech Audi S2, a Szentesi István által vezetett Promaro és a Drag Polski előtt.

Mint mindig, most is megrendezésre került az OPTX, az Auto-World, a Devil Tuning és az Auto Mobil által szponzorált carStyling.hu autó-szépségverseny. Az autókat ismét a szokásos két kategóriában lehetett nevezni, egészen 17:00 óráig.
A már jól bevált módon értékeltük a résztvevőket, végül az OPTX kategória első helyét "nagy meglepetésre" ismét
Vinyo RS Clio-ja gyűjtötte be, a VS Tuning Club II-es

Golfja, valamint egy gyönyörű, kétszínű fényezéssel ellátott Rover 45 előtt. Az Auto-World kategória nyertese az első kunmadarasi verseny után ismét
Emmenegger 5-ös Touring BMW-je lett. Az autón számos változtatás történt az első alkalom óta, és nagyon szépen fejlődik - nem utolsósorban pedig a legutóbbi Tuning & Stereo-ban is bemutatásra került azóta. A második helyet
Szilvi-OC Calibrája vitte, és tőle hajszállal lemaradva, az apróbb sérülések miatt csúszott a dobogó harmadik fokára
Hans Flip-Flop Golf IV-ese.
A jubileumi alkalom tekintetében a meghirdetett 20-ból 15 különdíjat is kiosztottunk az autók között. A maradék 5 egy későbbi verseny keretei között kerül kiosztásra, mivel a mostani mezőnyünk sajnos igencsak karcsú volt, és több kategóriában nem is találtunk díjazható autót. Hozzá kell még tenni, hogy az egész szépségversenyen mindösszesen 21 nevezőnk volt...
A következő díjak kerültek kiosztásra:
- Legszebb Japán verda: egy ezüst színű Toyota Celica.
- Legszebb amerikai autó: az OIOIO-féle Viper
- Legszebb európai autó: Dizznizz Ford Fiestája
- Legszebb keleti autó: M.Zotya gyönyörű Lada 2107-ese
- A legegyedibb kipufogó: EDE Design duplamotoros zöld Trabi
- A legkomolyabb ültetés (airride nélkül): a belga Citroen Saxo
- Legszebb airbrush: Szilvi-OC Calibrája
- Legszebb utastér: OpelDevils Calibrája
- Legszebb HIFI-installáció: Emmenegger, 5-ös Touring BMW
- Legszebb dekoráció: a Promaro
- Legegyedibb kasznismunka: Drag Polski
- Legszebb egyedi fényezés: Hans Flip-Flop IV-es Golf IV-ese
- Legdögösebb felni: DavidV8-féle 20”-os monstrumok
- Legszebb motortér: Poznamokus VW Passat-ja
- Közönségdíj (látogatók szavazatai alapján): Baluz Opel Corsája
A szépségverseny helyezettje ezútal is bekerülnek éves
közönségdíjunkért folyó játékunkba, melynek fődíja nem más, mint
a Devil Tuning 50.000 Ft értékű vásárlási utalványa.
Havonta értékes díjakért továbbra is lehet szavazni az év autójára, e mellett minden további információt a szépségversennyel kapcsolatban megtaláltok
ezen az oldalon.

A rekord hosszúságú díjkiosztó után (a 2x21 kupának hála) hulla fáradtan, és kicsit csalódottan, de mégis élményekkel gazdagon hazafelé vettük az irányt. Szomorú, hogy az időjárás így tönkretehet valamit, amire ennyire készültünk, ugyanakkor egy nagyon jó, családias légkörben eltöltött napot tudhatunk magunk mögött, melyen mi is, és a visszajelzésekből ítélve a kilátogatók is jól érezték magukat - ezért már megérte az egész. Ebben a szellemben, legközelebb Július 23-án - remélhetőleg a mostaninál sokkal-sokkal többen - Kunmadarason találkozunk ismét.
