A legcsúnyább Cayenne

Számos neves tuning cég koncepcióját láthattunk már, mely a Porsche luxusterepjáróját, a Cayenne-t hivatott szebbé és sportosabbá tenni. Az autó hibátlanul eltalált, tekintélyt parancsoló formáit lehetetlen elrontani – legalábbis mindeddig ezt gondoltuk. Vasárnap esti mesénk következik Oroszországból.
A sárga gyönyörűség az egyik kinti autós portál galériájában kezdte meg pályafutását, azóta pedig már szinte mindenütt hírt adtak róla: azt, hogy ki, mikor, hol követte el, és főleg milyen céllal, senki nem tudja, de annyi biztos, hogy ilyen borzalmasan elrontani egy Cayenne-t még olyannyira senkinek nem sikerült, hogy az már hír értékre emelkedett.

A siralmas összképet a tulajdonos láthatóan igyekezett valami apró plusszal feldobni, mindenesetre a sárga halálfej formájú csomagtérajtó nyitó gomb ehhez elégtelennek bizonyult. A gyári elemeknél mélyebben szántó lökhárítókat küszöb szintjén semmi nem köti össze – minek is az – bár előfordulhat, hogy ide még éppen készülőben van valami brutál rácsos fantasztikum a sarki szpojleresnél...
Ma is tanultunk valamit. Ahogyan a mondás tartja, a jó autó nem mindig párosul vezetési tudással. Nos, a fentiek alapján, mint láthatjuk, ez nyugodt szívvel elmondható a jó ízlés tekintetében is.
Jó éjszakát gyerekek :)
X
Jelenleg ezt olvasod: A legcsúnyább Cayenne