AMTS 2018 - Az utolsó nap
Vasárnap. Ez az igazi levezetés az AMTS kiállítóinak. Elég jól látszott, hogy a többség a szombati buliban volt, mert a standok vagy nagyon üresek, vagy "zombikkal" voltak tele. A látogatók is inkább délután árasztották el a csarnokokat, úgyhogy ezen a napon sem lehetett szaladgálni a sorok között. Természetesen a drift, az off-road és a Miss AMTS illetve a Doll Show, most is odavonzotta az embereket. Azonban a legtöbben a délutáni nyereményautó kisorsolásra vártak. Mint minden évben, most is a Show utolsó napján sorsolták ki azt az Audi TT-t, amit korábban a Westendben épített az AMTS csapata 3 napig. Idén a nyertes hosszú percekig zokogott a boldogságtól. Jó volt látni, hogy mennyire őszintén örül az autónak! (Aki esetleg lemaradt volna, a korábbi cikket IDE KATTINTVA olvashatja el!) Miután lement a sorsolás, eljött a kiállítók ideje és átadták a díjakat különböző kategóriákban. Nagyon sok külföldi autó tarolt idén, de a hazaiak is kitettek magukért. John D'agostino ismát megajándékozott 3 építőt, ami nagy elismerés! Az átadó után pedig ismét a lányoké volt a főszerep és egy utolsó Doll Show ment le a színpadon. Őrületese három nap van mögöttünk. Az AMTS összes munkatársa kőkeményen odatette magát, hogy mindenki pozitív élményekkel térhessen haza! Aki nem csak bámészkodva ment körbe, annak biztosan kevés volt egy nap, hogy mindent alaposan megnézzen. A kiállított autók színvonala pedig hozta a szintet és a hazai profi és hobbitunerek is megmutatták, hogy igenis tudnak olyan autókat építeni, amik megállják a helyüket a világ bármely pontján! Egyedi megoldások, különleges felnik, eszméletlen fényezések, amerre a szem ellát. 18:00 körül pedig elkezdődött a szokásos összepakolás. Az autók szép lassan elhagyták a pavilonokat és meglepő módon, különösebb torlódás nélkül sikerült kijutnia mindenkinek.
A díjazottak listája:
Top 10 International
Volkswagen Scirocco – Alois Rohrmoser Street Diamonds.at
Seat Leon – Miroslaw Suvada AMTS Slovakia
Volkswagen Polo – André Pichler Miss Tuning
Audi TT – Bella Tauterer Miss Tuning
Mercedes W111 – Lukos Puss AMTS Slovakia
Alfa Romeo 147 – Alessandro Mazotti
Opel Ascona – Michael Dizambor SONAX VIP
Skoda Octavia – Michael Mazac TuningCup.cz
Skoda Octavia RS – Christian Gartner Tuning World Bodensee
Opel Adam – Juliane Grubert SONAX VIP
Seat Leon – Miroslaw Suvada AMTS Slovakia
Volkswagen Polo – André Pichler Miss Tuning
Audi TT – Bella Tauterer Miss Tuning
Mercedes W111 – Lukos Puss AMTS Slovakia
Alfa Romeo 147 – Alessandro Mazotti
Opel Ascona – Michael Dizambor SONAX VIP
Skoda Octavia – Michael Mazac TuningCup.cz
Skoda Octavia RS – Christian Gartner Tuning World Bodensee
Opel Adam – Juliane Grubert SONAX VIP
Top 10 Hungarian
BMW E28 – Barna Krisztián Stancekraft
Opel Combo – Bara László Leatherbitches
Audi R8 – Oláh Dávid LowFabrik
Mercedes S Class – Orbán Péter Varázs Garázs
BMW E28 – Farkas Endre Backyard Garage
BMW E46 – Fehér Csaba Stay Low Fanatics Garage
Ford Mustang – Dózsa Ferenc DF Tuning
Mercedes W124 – Szilvási Szilveszter Cruisin’ Cars
Volkswagen Golf Mk V - Bognár András LowDown
Seat Toledo – Vörös Csaba Móvár Cars
Opel Combo – Bara László Leatherbitches
Audi R8 – Oláh Dávid LowFabrik
Mercedes S Class – Orbán Péter Varázs Garázs
BMW E28 – Farkas Endre Backyard Garage
BMW E46 – Fehér Csaba Stay Low Fanatics Garage
Ford Mustang – Dózsa Ferenc DF Tuning
Mercedes W124 – Szilvási Szilveszter Cruisin’ Cars
Volkswagen Golf Mk V - Bognár András LowDown
Seat Toledo – Vörös Csaba Móvár Cars
Lowering
Ferrari 348 – Bötkös János Stancekraft
Best Wheels
Mercedes CLS – Szőcs Máté Varázs Garázs
Paint and Stripes
Fiat Marea – Deák Tamás Magyar Autótuning Szövetség
Chassis/Spoilers
Scion FR-S – Alexander Bettag Tofu Garage
Interior
Audi A3 – Sebastian Kuszynkski Tuning World Bodensee
Engine
Suzuki Samurai – Lengyel Zoltán Varázs Garázs
American
Ford Mustang – Franz Simon Simon Motorsport
Japanese
Nissan Silvia – Kristof Bettag Tofu Garage
European
Alfa Romeo GTV – Václav Vlasák TuningCup.cz
East
Fiat 126P – Piotr Stojek TuningKingz
German
Volkswagen Golf Mk1 – Christian Blümke Sourkrauts
Clean
Opel Corsa – Martin Möbius Tuning World Bodensee
OEM+
BMW E30 – Bíró Nándor Füzestuning
Cult
Volkswagen Golf Mk1 – Christian Krauze Tuning World Bodensee
Rat
Skoda S120 – Németh Norbert 4Wheel Club
Best of Show
Opel Kadett D – Thomas Krajnc Miss Tuning
European Tuning Showdown
Audi TT – Daniel Burony Lower United
Dodge Ram – Alexander Groß 819 Company
A legjobb stand:
3. helyezett: My Car Hungary
2. helyezett: 4Wheel Club
1. helyezett: Leatherbitches
Gratulálunk mindenkinek!
Jövőre pedig még jobb, még látványosabb show-val készülünk!
Képekért köszönet: Evu & Gaben Photo !



X
Jelenleg ezt olvasod: AMTS 2018 - Az utolsó nap