Eleged van a sok kérdésből, árulod az autód, vagy csak megkönnyítenéd az autó szépségverseny zsűrijének dolgát a találkozókon? Mentsd le képként az autód oldalára vezető QR-kódot, amit például matricára nyomtatva bárhol elhelyezhetsz autódon, vagy kiegészítheted vele az adatlapod kiállításokon.
A Keleti Károly utcánál felszállt egy öreg nő, kb. olyan sminkkel és ruházatban, mintha most múlt volna 16.
Arca pirospozsgásra kimázolva, rózsaszín csókos száj, olcsó kölni-szag terjengte körül, csiricsáré sárga-piros-lila színösszeállítású ruhájához nem nagyon ment a barna, rozzant műbőrszatyor.
Alig hogy becsukódtak az ajtók, irtózatos tolongásba kezdett az amúgy is tömött villamoson, ezzel is demonstrálva, hogy neki márpedig ülőhelyre lenne szüksége.
Talált is egy megfelelő alanyt, punk frizura, biztosítótűkkel teleaggatott farmerdzseki, néhány karika a fülében, és kétpofára rágta a rágógumit, néha nagy "lufi"-kat fújva. Na, az öregasszony el is kezdte lökdösni a szatyival, meg rádülöngélt, nyögdécselt. Meg is jött a várt eredmény, fickó nem bírta tovább és felugrott, majd ingerülten oda szólt az öregasszonynak:
- Tessék, üljön le, vén kurva!
Az öregasszony még levegőt sem nagyon kapott, elkezdett hápogni, hangosan sikítozott, hogy "Hallotta, hallotta, hallotta..." közben kereste a megfelelo alanyt, aki őt megérti. A közelben állt egy idősebb fehérhajú úriember, sétapálca a kezében. Öregasszony hozzá sietett segítségért:
- Hallotta uram, mit mondott nekem ez a taknyos?? Azt mondta NEKEM!!!, hogy VÉN KURVA! Nekem, azt mondta nekem....
Mire az öregúr:
- Ne izgassa fel magát drága hölgyem, én is már vagy 20 éve, hogy nem praktizálok, mégis mindenki doktor úrnak szólít!?"

Megtaláltad egy ismerős user autóját, vagy csak ajánlanád neki a képet? Az alábbi űrlap segítségével elküldheted neki, ő pedig könnyedén fel tudja venni a saját adatlapjára.