VI.Füzestuning találka 07.22-23

aktuális téma
VI.Füzestuning találka 07.22-23

Idén immár 6. alkalommal kerül megrendezésre sokatok által is jól ismert és kedvelt Füzestuning Nemzetközi Tuning Találkozó.
Idén is szeretettel várjuk a tuning szerelmeseit/legyen az hajó,motor vagy repülő/,hiszen tudjátok: "minden ami füstöt ereget!"
Naprakész infókért,tudnivalókért "Tetszikeljétek" a rendezvényt VI Füzestuning tali
VI. Nemzetközi Füzestuning Autó Kiállítás és Járműtechnikai nap!
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét feldübörögnek a lóerők.
Programok;
- Reggel 9 óra Szeghalom Hídi Panzió parkolójában gyülekező
(47-s út körösladányi kivezető)azok számára aki autós felvonuláson részt akar venni, Rendőrségi felvezetéssel és élő buli kamionnal végig vánszorgunk Szeghalom belvárosán,valamint egy 10km távolságra lévő Füzesgyarmat Sportpályát célozzuk meg végső állomásnak!
Füzesgyarmatra beérve igazi látványosság fogad minket a levegőből.
Madártávlatból filmezik a felvonulásunkat egy R-44 Robonson Helikopterből.
- Napi programközt szerepel az egész naposan meghirdetett sétarepülés a fent említett helikopterrel,
- Autósok közkedvelt meg mérettetése a Hang nyomás verseny,amely az idén is két kategóriában rendezzük meg. (Mérést végzi; Piton Car,)
(nincs nevezési díj)
- Kiállításon részt vett autók automatikusan indulnak az Autó szépségversenyen, különböző kategóriákban,.(nincs nevezési díj)
-A Mitshubishi jóvoltából Autós ügyességi rutin verseny.
- szeghalmi Rendőrkapitányság rendezésével Kresz- teszt,részeg szemüveg,valamint különböző megmérettetés a kilátogató vendégek számára.
- szeghalmi Tűzoltó parancsnokság jóvoltából Tűzoltási bemutató valamint roncs Autóból kiszabadítás.
- A nap sztárvendége Veres Zoltán Műrepülő Bajnok, légi bemutatója.
- Gumi égetés világbajnoki szinten,Angyal Zoltán Street Figher bajnok motoros kaszkadőr bemutatója.
- kerék csere verseny.
- Autócolor Kft,valamint a Maxmayer Vizes bázisú festékrendszer támogatásával, Jármű javítási segéd anyag bemutató.
- Sprint Hungária Kft segéd anyag bemutatója.
- Airbrush látvány fényezési bemutató.
- A helyszínen eszem iszom meleg konyha korrekt áron,kiváló minőségben.
- Strandolási és kempingezési lehetőség 100m re.

Rövid infó a napról..
- 13 órától szeghalmi Tűzoltó parancsnokság jóvoltából Tűzoltási bemutató valamint roncs Autóból kiszabadítás.
- 14 órától A nap sztárvendége Veres Zoltán Műrepülő Bajnok, légi bemutatója.
- 15 órától Gumi égetés világbajnoki szinten,Angyal Zoltán Street Figher bajnok motoros kaszkadőr bemutatója.
-17 órától díj kiosztás
és a kategóriák melyekben a zsűri a kupákat osztja:

-Autós szépség verseny: -profi 1,2,3
-amatőr 1,2,3

-Legszebb: -hifi beépítés
-classic car
-fényezés
-belső

-Best of show car

-Best of international car

-Best of RAT car

-Legszebb stand

-Hangnyomás mérés: -1 hangszórós 1,2,3
-2 vagy több hangszórós 1,2,3

-Kipuff hangerő: 1,2,3

-autós ügyességi verseny: 1,2,3

Több megjelenítése
Kevesebb megjelenítése
8 9 10 11 12 13
chery
#13
2011. május 25. 20:00
VI.Nemzetközi Füzestuning Autó Kiállítás,és Jármű Technikai nap!

2011 07. 23. ismételten feldübörögnek a motorok és a lóerők Füzesgyarmat Sportpályán.

Hosszú huzavona és tárgyalások után örömmel jelenthetjük be,hogy az idén is
megtartjuk a sokak számára örömet és szép emlékeket adó kiállításunkat!

Boldogan vesszük,hogy már nagyon sokan jelezték részvételüket,
mint vendég és még többen mint kiállító autó tulajdonosok!
Az elmúlt évekhez hasonlóan ingyenes rendezvény lesz,és sok,sok programmal várunk minden vendéget és kiállítót.
Tárgyalásaink eredménye,hogy ismét körünkben köszönthetjük Angyal Zoltán Street Fighert Bajnokot,
Úgy gondolom nem lehet kihagyni aszfalt szaggató bemutatóját,az igazi közönség borzoló mutatványait!
Természetesen az elmúlt év hatalmas sikert arató Robinzon Helikopter szintén a nap fény pontja lesz,
a tavalyi évhez hasonlóan a felvonulást szintén a levegőből fogja kísérni,valamint lehetőség lesz a sétarepülésre is.

És ha már a repülőknél tartunk,egy igazi csemege, Veres Zoltán Műrepülő bajnok .

Igazi ritkaság kistérségünkben és félelmetes,
pár méterrel a közönség feje fölött húzz el a MX-S Műrepülő gép!!
Tisztelt vendégeink ez mind csak röpke előzetes a pontosabb program leírás rövidesen..
Ezúton szeretnék meg kérni minden kiállítót jelezzék a [email protected]
részvételüket a helyszín meg tervezése érdekében!

További infó rövidesen!


Tisztelettel: Fuzestuning team,.. Egy kis
Piroska
#9
2011. május 25. 13:08
köszi a meghívást!! Lehet átnézünk
fakei81
#7
2011. május 25. 12:36
A tavalyiról egy kis videó...
fakei81
#6
2011. május 25. 12:32
Végre düböröghet ez a forum is!

davidsz
#5
2011. május 16. 14:08
Hozzászólás törölve -- admin
IMRE55555
#4
2011. május 16. 14:04
Jo lessz ez jo lessz ez Ot a helyem
fakei81
#3
2011. május 16. 13:59
Idén ,ahogy látjátok is 2 naposra terveztük a rendezvényt,hogy a messziről jött utazók kellőképpen kitudják maguk pihenni.
A péntekre egy sátras,tábortüzes,beszélgetős programot szervezünk nektek.Kis esti zenei aláfestéssel...
Tehát aki pénteken érkezik,annak ajánlott, hogy hozzon egy sátrat..Persze egy kis szalonna és hagyma sem árt ,ha nem akar éhen maradni...
A közelben /150m/ Található egy strand is,tehát a fürdő rucit sem hagyjátok otthon!!!
Többi infót hamarosan láthatjátok!
Sitti
#2
2011. május 16. 13:54
Két napos lesz?
fakei81
#1
2011. május 16. 13:42
Idén immár 6. alkalommal kerül megrendezésre sokatok által is jól ismert és kedvelt Füzestuning Nemzetközi Tuning Találkozó.
Idén is szeretettel várjuk a tuning szerelmeseit/legyen az hajó,motor vagy repülő/,hiszen tudjátok: "minden ami füstöt ereget!"
Naprakész infókért,tudnivalókért "Tetszikeljétek" a rendezvényt VI Füzestuning tali
Ha Te is hozzá szeretnél szólni, jelentkezz be!
8 9 10 11 12 13
Összesen 253 találat 13 oldalon