Amerikában a hülyeség faktornak nincs határa ezt tudjuk jól de, hogy valaki miért akar egy Z06-os Chevy Corvette-ből egy Jeep Wrangler-t építeni az még számomra is rejtély kategória.

Őszintén bevallom, eddig nem sokat tudtam a Wolf Racing munkásságáról, ez azonban most megváltozott, hiszen a német tuning cég egy igen impresszív csomaggal állt elő a Mustang GT tulajdonosok számára.

Meglehetősen érdekes baleset történt Észak-Olaszországban, ahol egy Audi R8-as ütközött egy Vw kisbusszal, melynek során a sportautó két részre szakadt.

A cím persze becsapós, hiszen a Porsche ikonikus szupersportautója méregdrága de akkor, hogy juthatunk hozzá ilyen jutányos áron? Természetesen egy replikáról van szó, mégpedig egy igen megmosolyogtató példányról.

A gyorsulási versenyek sztárjai szoktak lenni azok a járművek, amelyekbe repülőgép hajtóművet szerelnek. Valószínűleg ezt a népszerűséget irigyelhette meg az az orosz srác is, aki egy MIG23-as turbináját építette be egy öreg E30-as BMW-be.
Egy perces néma csendet érdemelne az a Lamborghini Huracán Performante, amely péntek délután 6 óra körül égett ki a Bostoni Könyvtár közelében. A tűzben szerencsére személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár igen jelentős. A lángok a motortérben csaptak fel, de ha ez nem lett volna elég, a tűzoltóknak a sportautót is fel kellett némiképp darabolniuk, nehogy ismét kigyulladjon. A tűz oka egyelőre ismeretlen, csak annyit tudni biztosan, hogy a motortérben keletkezett.

A kombi autókat általában családbarátnak gondolják az emberek és többségében igazuk is van, egyetlen egy képez csak kivételt, amelyik egy igazi fenevad és ez nem más, mint az Audi RS6 Avant.

A Lamborghini Murciélago egy nagyon népszerű és kedvelt sportautó volt a maga idejében a milliomosok körében persze. Az olasz gyár még 2010-ben befejezte a gyártását, azonban most újra visszatérhet, mégpedig egy iráni replika képében.

Az Opel Kadett E nem éppen mai darab és noha készült belőle GSi verzió, egyszer sem biztos, hogy ellátogatnék vele egy gyorsulási versenyre. Csakhogy ez a Kadett egy kicsit más, ez közel 600 lóerős.