Kistigris
Opel Tigra
Az autót tulajdonosa még 2002-ben vásárolta használtan, szinte teljes mértékig gyári kiszerelésben. Az egyedüli tuning alkatrész ekkor még csak a hátsó Remus sportdob volt, az autó teljesítménye pedig nem is volt több a nagykönyvben megírt 106 lóerőnél. Ez a gyári 950 kg körüli súlyhoz általában elég is szokott lenni, ám emberünk már a kezdetek kezdetén tudta, hogy ez nem sokáig lesz tartható. Pár napon belül már egy hatalmas Magnum direktszűrő röffentette a levegőt a motorba, aminek addig sem rossz hangja már leginkább egy Nascar kocsijéhoz kezdett hasonlítani. És emberünk rájött, hogy ez bizony jó: ezzel vette kezdetét a máig véget nem érő tuningolási folyamat. A direktszűrőt egy kemény ültetőrugó követte, majd a külcsín felé tolódott a hangsúly: krómozott kézifékgomb, váltókar, alu-szőnyeg és pedálok, külső optika szempontjából pedig új, sűrű küllős alufelnik és egy morcosított motorháztető tették teljessé az összképet. Ezt követte a teljesen egyedi küszöbspoilerek felszerelése, a hátsó lámpák fóliázása és több kis apróság.
Később a gyorsulási idény beindultakor ismét kevésnek mutatkozott a teljesítmény: A motorba sportgyertyák kerültek, ezt követte egy teljes motorgenerál új sportdugókkal, leömlő-, beömlő- és hengerfejpolír, és a lendkeréken is könnyítettek egy jó adagot. A folyamatra a koronát a chiptuning tette fel: a végeredményként elért 8,5 mp-es 0-100 km/h gyorsulás és 230-as végsebesség azt hiszem önmagáért beszél.Természetesen ezzel még koránt sincs készen az autó: hamarosan újabb könnyitések várhatók, a nehéz fém motorháztetőt, és sok más elemet karbon alapanyagú alkatrészek váltják majd fel. Tervbe van véve egy sport vezérműtengely is, esetleg sport leömlő.. Optikailag az utastérben el fog uralkodni az aluminium, és az ezüstös árnyalatok színvilága (megjegyzem most sem nézett ki rosszul de mivel jelenleg is átépítés alatt volt sajnos nem fozózhattuk le).
Típus | Opel Tigra 1,6 16V |
Gyártási év | 1996 |
Motor
Motor | 1,6L 16V, átalakított hengerfej, leömlők, könnyített lendkerék |
Légszűrő | Magnum direktszűrő |
Kipufogó | Remus sportdob, dupla krómvéggel |
Gyertyák | Bontex sportgyertyák |
Futómű
Gumik | Firestone 205/45 |
Felnik | 15" |
Rúgók | Ültetőrugók, -4 cm elöl, -2cm hátul |
Külső optika
Motorháztető | Egyedi, 2 beömlővel |
Oldalsó spoilerek | Egyedi küszöb garnitúra |
Hátsó lámpák | sötétített |
Egyéb | Sport alu antenna, kék ledes helyzetjelzők |
Belső optika
Pedálok, szőnyeg | aluminium |
kézifék, váltó, kilincsek | króm |
Számlap | fehér, kék megvilágítással |
Oldalsó spoilerek | Egyedi küszöb garnitúra |
HIFI
Alpine fejegység |
|
Alpine CD-tár |
|
Alpine hangfal-szett |
|