Az eseményekben nem szűkölködő pünkösdi hétvége egyik állomása a vasárnap esti jubileumi EVO gyorsulási verseny volt csapatunk számára. A rendezvény, mely egyben a "150." futam alkalmának ünnepe is volt, soha nem látott tömegeket vonzott a Hungaroringre.
Kicsit helyesbítve, talán helytálló lenne a mondat, ha a szezonnyitó óta nem látott ember-és autóáradatról beszélnénk – de valószínű a létszám még azon is túltett. Már sötétedéskor hosszú, tömött sorok várták a rajthoz jutást, melyet ez alkalommal a Hungaroring vezérigazgatója nyitott meg, egy nemzeti színű szalag ünnepélyes átvágásával.
A futamok és a rengeteg autó mellett a szokásos kiállító-áradat várta a kilátogatókat. A felhozatalt - a várttal ellentétben – nem befolyásolta a szintén ezen a hétvégén megrendezett Tuning & Stereo Show, így számos igen komoly gépet tekinthetett meg kint a nagyérdemű. A prímet számunkra mindenképpen a MAXI Tuning boxa mellett kiállított fekete Acura RSX vitte, mely motorterének szinte minden lényegesebb eleme a Greddy márkajelét viselte magán. Optikailag a legkomolyabb gép kétségeket kizáróan a Boombasstic standjánál leparkolt, gyöngyház-fehér és flip-flop narancs fényezésű 4-es Audi volt. Az autón az airbrush-tól kezdve a Lambo-ajtókon át a légterelő szettig minden megtalálható volt, tökéletes vizuális összhatást keltve – gyönyörű volt.
Természetesen több régi ismerőssel találkozhattunk, a kiállítok és a versenyzők között egyaránt, így a Streetracing Magazinnal, az elmaradhatatlan IMI Team csapatával és autóikkal, valamint szinte teljes létszámban kivonult a futamra a Street Legal Racing vezérkara is. Autók terén a szokásos „nagyágyúk” mellett rengeteg optikailag vagy motorilag igen komolyan módosított gép megtalálható volt kint, a parkolóban pedig egy igazán ritka csemegét, egy 2005-ös Saleen Mustangot is lencsevégre sikerült kapni. A legalapabb verziót tekintve is 325 lovas, V8-as gépet sajnos gyorsulni nem láttuk.
"Felhasználói" szemmel nézve azonban, a tömeg miatt rendkívül lassan araszolt a sor, így a „meglepetés-autóknak” effektíve nagyon kevés lehetőségük volt a bizonyításra, és ez alatt is igencsak oda kellett tenniük magukat, ha a döntőbe akartak kerülni. Ez a jelenség sajnos nem újdonság a Ringen, és továbbra is megoldására vár...
A verseny egy alkalommal állt le, Erdős Csaba és csapata igen színvonalas streetfighter bemutatója erejéig, ezt az időt „kárpótolva” a döntők is időben elcsúszva, fél 2 körül kezdődtek. A motorosok hosszú sora után, a közönség tapssal köszöntötte az időmérő alatt legjobb időt futott autók mérkőzésének kezdetét.
Az 1000 ccm alatti Schlossgold kategória döntőjébe három Trabant került, végül Kertész István kombija diadalmaskodott a Faragó Team bordó-sárga Trabant 500-asa felett. Az 1001-1600 ccm-es kategóriát Pirosvti nyerte, maga mögé utasítva az Erdős Csaba jól ismert (piros) Skoda S-100-asát, és szilvi5 S-120-as versenygépét. A 3. kategóriában ezúttal nem a papírforma érvényesült, AvE mester ugyanis egy bealudt rajt után csaknem egy tizedet kapott CorsaV Calibra-motoros Corsájától, aki – kiszorítva a Timeslip Renault 5 GT Turboját a döntőből - végül a dobogó 3. helyére jutott. Az első helyért Gordon csúnyán lekönnyített S2000-ese, valamint Civiccoupé hibridje indult, utóbbi pontosan 29 ezreddel verte meg márkatársát a döntő összecsapásban. A 2001-3000 ccm döntőjét szokás szerint a Muha Csaba-féle turbós Kadett nyerte, a második helyre pedig a kunmadarasi autó-szépségversenyen megismert NSX futott be egy BMW-t maga mögé utasítva. A 3000 ccm feletti Car és Hifi kategóriát az amerikai autók uralták: Kohári Zoltán, alias OIOIO nyert a Viperrel, a HungryTA féle TransAM, és egy Corvette (?) előtt. A Dragster Speciál, azaz az épített kategória dobogójának legfelső fokára egy S2-es Coupé Audi tulajdonosa állhatott, megelőzve az SS Motors Promaro-ját. A brutális Kispolszkit az OIOIO géppark Brabus Mercedese verte ki a döntőből, igaz csak egy hajszállal. Az dízel kategória első helyét – egy jogos óvás után - Papp Péter Seat Incája szerezte meg, egy hátrafelé rajtoló Passat előtt. A gyengébbik összkerék kategóriát egy Lancia Delta nyerte egy Turbo Calibrát, valamint egy Subarut megelőzve, az erősebbiket pedig Farkas István S2-ese, Hunlimo Imprezája és Domokos Csaba Lancia Deltája előtt.
Külön említést érdemelnek a döntő hosszabb szüneteiben, a közönség sorainak aktuális bulifelelőse által előadott „MI VAN MÁR?!” bekiabálások – hatalmas volt :) A fél 4-es díjátadó után kicsit fáradtan indultunk útnak szállásunkra, hogy cirka 3 óra múlva indulhassunk is tovább Győrbe, az idei Tuning & Stereo showra. Persze ez már egy másik történet... de akkor is, ki az, aki kitalálta, hogy ennyi program legyen egy hétvégén..?! :)
X
Jelenleg ezt olvasod: EVO jubileumi futam - május 15.
Hali! valaki informáljon plz, hogy mostanában a ringen gumiszőnyegről van rajt vagy aszfaltról? fontos lenne, egy ismerős akar holnap indulni és tudni kéne mire készüljön. köszi előre is!
1et értek!
én monnyuk nemigazán járok ringre(slr jobban bejön),de hallok róla sokat!
báááár kalocsán én is bepofátlankodok néha,de csak olyanhoz akinek nincs párja és csak 1et megyek.
üdv!