A 3M által kifejlesztett fóliát már régóta használják különféle ágazatokban, többek közt hadiiparban tankok színének megváltoztatására, versenyautókon, buszok, taxik oldalán reklámok megjelenítésére. Azonban most lehetőség nyílt bárki számára, hogy ezen módszer segítségével megváltoztathassa autója külsejét. Az egész művelet kis gyakorlattal körülbelül 2 napot vesz igénybe és az eredmény magáért beszél. A fólia (ha nem csukjuk oda a kocsit) 3-4 évig marad a helyén sérülésmentesen és az alatta lévő festéket sem amortizálja, sőt védi. Tartósságát jelzi még, hogy akár a gépi autómosót is kibírja.
Galériánkban egy BMW 335i átalakulása követhető nyomon, feketéről fehér színűre – mint látható, a munka gyakorlatilag az autó érdemi szétszerelése nélkül történik, és vélhetőleg olcsóbb is, mint egy „hagyományos” teljes festés. Megfelelően ügyes dekorosokkal a végeredmény pedig nem más, mint lenyűgöző, az egyszerű használatnak köszönhetően viszont az már most valószínűsíthető, hogy a legnagyobb megrendelők között minden bizonnyal a profi autó tolvaj bandák is ott lesznek.
Habár a mindennapi használatra szánt, festésre hajazó fóliázás valóban újdonság, a matrica alapú átszínezés természetesen nem a 3M agyszüleménye. A szakma nagymestereiként ismert Foliatec, valamint a CFC (Car Film Components) matt, karbon, vagy texturált mintázatú, teljes autót érintő munkáit már az eddigiekben is láthattunk, legfőképp az idei Tuning World Bodensee bővelkedett az ilyen jellegű alkotásokban. A 2008-as attrakció - a rengeteg, divatos fekete-fehér textúrába burkolt autó mellett - egy kívülről kompletten kígyóbőrbe, belülről pedig karbonba csomagolt Dodge Viper volt.
Vagy gondolhatunk kicsit korábbra is, a Hamann Black Miracle Ferrarijára, ami szintén egy az egyben matt fóliában, és megfoghatatlan színekben pompázva tette tiszteletét tavaly hazánkban is.
Mindez pedig innentől már nem csak a nagyok játéka.
X
Jelenleg ezt olvasod: Átfestés helyett átfóliázás?
szerzek arab rendszamot, utana megmondom lehet kikuldeni dubaiba a papirokat ha gondolja, viszlat. ( marha le tudja irni arabul egyaltalan, meg ugyis belrol olvassa:)
Jaja, így is kell mert elnagyjázzák és aztán baszhatod.
Én is az agyára mentem a föstőnek, de jo is lett, nem narancsbőrös meg nincs megfolyva a lakk, meg nem látszik a gittben a csiszolópapít karcolása mert átment rajta mindenütt vizessel rendesen, nem nagyjázta el
egyébként meg egyre fogynak a színek.. szóval ami eddig mondjuk világosszürke volt a forgalmiban, az a következőben már csak "szürke" lesz.. amibe belefér a hófehértől a metál-gyöngyházfeketéig minden..
Ez is rendőr függő,én annó fél évig jártam első rendszám nélkül,fóliázva,sportkormánnyal alufelnivel,úgy hogy szürke volt a forgalmiba...de az autón max csak a belső kárpit volt már szürke....
Szerintem az elemek száma a lényeg (annak a 25%-a), mert kijarák számolgatna négyzetmétert egy félig kerek, félig szögletes, ilyen-olyan karosszérián? Minimum matekzseninek kéne lenni ehhez. Ha viszont a jogszabályban 25 % van, akkor elég erős lenne, ha odajönne az átlagrendőr és aszondaná, hogy uram/hölgyem, ez az autó saccra 35%-ban más színű, mint ami a forgalmiban van