VI.Füzestuning találka 07.22-23

aktuális téma
VI.Füzestuning találka 07.22-23

Idén immár 6. alkalommal kerül megrendezésre sokatok által is jól ismert és kedvelt Füzestuning Nemzetközi Tuning Találkozó.
Idén is szeretettel várjuk a tuning szerelmeseit/legyen az hajó,motor vagy repülő/,hiszen tudjátok: "minden ami füstöt ereget!"
Naprakész infókért,tudnivalókért "Tetszikeljétek" a rendezvényt VI Füzestuning tali
VI. Nemzetközi Füzestuning Autó Kiállítás és Járműtechnikai nap!
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét feldübörögnek a lóerők.
Programok;
- Reggel 9 óra Szeghalom Hídi Panzió parkolójában gyülekező
(47-s út körösladányi kivezető)azok számára aki autós felvonuláson részt akar venni, Rendőrségi felvezetéssel és élő buli kamionnal végig vánszorgunk Szeghalom belvárosán,valamint egy 10km távolságra lévő Füzesgyarmat Sportpályát célozzuk meg végső állomásnak!
Füzesgyarmatra beérve igazi látványosság fogad minket a levegőből.
Madártávlatból filmezik a felvonulásunkat egy R-44 Robonson Helikopterből.
- Napi programközt szerepel az egész naposan meghirdetett sétarepülés a fent említett helikopterrel,
- Autósok közkedvelt meg mérettetése a Hang nyomás verseny,amely az idén is két kategóriában rendezzük meg. (Mérést végzi; Piton Car,)
(nincs nevezési díj)
- Kiállításon részt vett autók automatikusan indulnak az Autó szépségversenyen, különböző kategóriákban,.(nincs nevezési díj)
-A Mitshubishi jóvoltából Autós ügyességi rutin verseny.
- szeghalmi Rendőrkapitányság rendezésével Kresz- teszt,részeg szemüveg,valamint különböző megmérettetés a kilátogató vendégek számára.
- szeghalmi Tűzoltó parancsnokság jóvoltából Tűzoltási bemutató valamint roncs Autóból kiszabadítás.
- A nap sztárvendége Veres Zoltán Műrepülő Bajnok, légi bemutatója.
- Gumi égetés világbajnoki szinten,Angyal Zoltán Street Figher bajnok motoros kaszkadőr bemutatója.
- kerék csere verseny.
- Autócolor Kft,valamint a Maxmayer Vizes bázisú festékrendszer támogatásával, Jármű javítási segéd anyag bemutató.
- Sprint Hungária Kft segéd anyag bemutatója.
- Airbrush látvány fényezési bemutató.
- A helyszínen eszem iszom meleg konyha korrekt áron,kiváló minőségben.
- Strandolási és kempingezési lehetőség 100m re.

Rövid infó a napról..
- 13 órától szeghalmi Tűzoltó parancsnokság jóvoltából Tűzoltási bemutató valamint roncs Autóból kiszabadítás.
- 14 órától A nap sztárvendége Veres Zoltán Műrepülő Bajnok, légi bemutatója.
- 15 órától Gumi égetés világbajnoki szinten,Angyal Zoltán Street Figher bajnok motoros kaszkadőr bemutatója.
-17 órától díj kiosztás
és a kategóriák melyekben a zsűri a kupákat osztja:

-Autós szépség verseny: -profi 1,2,3
-amatőr 1,2,3

-Legszebb: -hifi beépítés
-classic car
-fényezés
-belső

-Best of show car

-Best of international car

-Best of RAT car

-Legszebb stand

-Hangnyomás mérés: -1 hangszórós 1,2,3
-2 vagy több hangszórós 1,2,3

-Kipuff hangerő: 1,2,3

-autós ügyességi verseny: 1,2,3

Több megjelenítése
Kevesebb megjelenítése
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Ches
#172
2011. június 25. 12:44
5-6 ismerős autót látok de nagy része számomra új... ez már egy jó indok miért lenne érdemes elmenni
chery
#171
2011. június 25. 12:36
Írd be a linkelni kívánt szövegetitt megnézheted hogy kik lesznek nagyábol ot de ez csak kicsi töredéke
Ches
#169
2011. június 25. 12:28
pörgessük fel kicsit az eseményeket emberek :D had lássam kik lesznek ott Kelet-Mo. egyik legjobb rendezvényén eddig még csak a Ny-i találkozókhoz szoktam, mert az volt elérhető... de talán idén megtörik a jég és mint látogató vagy akár mint kiállító ott leszünk
chery
#166
2011. június 24. 19:49
esemény naptárba gyülünk már mint a szar!
turbobandi
#165
2011. június 24. 17:30
Na mégyszer ellküldtem fontos lenne a válasz ugy hogy nyomás csekolni köszike
ftuning
#164
2011. június 24. 12:57
szia,...bocsi küld el megint mert szerintem kitöröltem véletlenül,.miről szólt?
Üdv Füzestuning
turbobandi
#163
2011. június 23. 21:27
sziasztok írtam nektek egy levelet a füzestuning.hu-ra de még nem kaptam válasz pedig jó lenne
chery
#162
2011. június 23. 21:23
elnézést apám rosszul tudod 40 autó jön eddig elötte nap
Jinxy
#160
2011. június 22. 17:38
én épp ma voltam füzesgyarmaton...strandon
ftuning
#158
2011. június 22. 17:27
Igen előtte este sátras zenés eszem meg iszom este kb eddig a jelenkezők száma kb 20-25 autós,... tessék jönni! Szombaton pedig a be ígért őrület,...
Mr.Sasa
#157
2011. június 22. 15:43
Most nézem hogy 2 napos lesz?
Pénteken még gondolom ilyen elő buli lesz, aztán szombaton a "rendes" találkozó?
ftuning
#156
2011. június 22. 15:31
ftuning
#155
2011. június 19. 07:33
hangnyomás mérés,kipufogó hangnyomás mérés,autó szépségverseny több kategóriában!:legszebb belső ,show car kategória,stb.....gyertek és ne haggyátok ki ezt a remek kiállítást!!!!
ftuning
#154
2011. június 17. 08:50
Ne feledjétek,
Ha Te is hozzá szeretnél szólni, jelentkezz be!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Összesen 253 találat 13 oldalon