Ez az Omega a MOTE ez évi hetedik márkatalálkozójának vitathatatlanul legdögösebb autója volt. Méltán büszke tulajdonosa már több mint két éve építi és csinosítja ezt az alapból is mutatós Steinmetz Omegát - ilyen alapokból pedig rossz végeredmény még csak véletlenül sem sülhet ki.
A tuningolási folyamat optikai szempontból a gyári toldások lökhárítóval való egybedolgozásával indult, aminek igen látványos végeredményét az első spoileren beömlőnyílások vágásával és a gyáriak helyett egy pár sportosabb ködlámpa beillesztésével fejeltek meg a készítők. Előre került még fel egy brutál koptató, szemből még agresszívebbé téve ezzel az autó megjelenését. A felesleges krómcsíkok eltüntetésével pedig az egyen fekete-metál megjelenés uralkodott el a karosszérián.
A hatalmas felniket nagyon nehéz lett volna nem észrevenni: a hátul 10x19-es, elöl 9x19-es Porsche kerekek egy egészen extrém megjelenést biztosítanak az autónak, e mellett mégis tökéletesen illeszkedve az összképbe. A jövőben a futómű valószínűleg egy kompresz-szoros ültetőszettel is kiegészül majd.
Az igazi csemegét azonban a csomagtartóban találjuk: A vörös és fekete színek kombinációjából ízlésesen kialakított csomagtér két 38 cm-es dragster mélynyomónak ad otthont. A Dragster logójáról jól ismert sárkányminta visszatérő motívumként jelenik meg több helyen kárpiton és a mélynyomókon is. Ne szépítsük: az összhatás piszkosul jól néz ki. A mélynyomókat egyelőre egy Rockford 400.1-es erősítő hajtja meg. Az összképet - vagy inkább hangot - a szintén hátul található 3 utas 40cm-es ovál Rockford hangszóró teszi teljessé. Az első szett még nem került az autóba, de itt is a hátsóhoz hasonló minőségben számíthatunk majd installációra. A rendszer fejegységét pedig egy "elöltöltős" Kenwood cd-s rádió adja.
Motor szempontjából a 3000ccm-es 24 szelepes motorhoz hamarosan kézi váltó határozza majd meg a fokozatokat - ez egyelőre a lendkerék miatt nem került még beszerelésre. Az autó alatti komplett Steinmetz kipufogórendszer pedig a teljesítményen kívül tekintélyes hangot is biztosít az autónak - mindezeket egészíti majd ki motorilag a tervezett kompresszor és chiptuning, amik a már most 240 lóerős autóból vélhetőleg elég brutál végeredményt hoznak majd ki.
ez az én topicom, végre nem egy hogyan gyúrjuk fel a csomagtartóba beférő buzukit:)
Szép darab ez az Omega, de van még egy elég szép példán, a Dózsa György út elején szokott álni, a postával szemben, még a népstadion előtt, ahol le lehet kanyarodni a kerepesiről. Zöld a szine, és nagyon fel van optikázva, csak most az első lökös nincs rajta...
Nekem csak egy alap, 1.8 A omegám van, feloptikáznám, de minek:)
A Lotus Omega eredetileg 377 lóerős, 577 Nm-es nyomatékot adó 3.6 literes soros 6 hengeres, Garrett biturbós motorral készült, és így gyorsult 100-ra tesztkörülmények között 4.8 mp alatt (a gyári 5.3 mp-es specifikáció ellenére!), és tudott elérni 283 km/h-s végsebességet.
A későbbiekben a német Lotec cég vette kezelésbe a Lotust, és készített először egy 450, később egy 500, majd legvégül egy 570 lóerős változatot.
Kétségtelenül a Lotus Omega az Omegák királya, bár a DTM-ben (majd később az STT-ben) versenyző EVO500 sem volt kutya a maga kb. 500 lóerős teljesítményével (amit 3 literes szívó benzinmotorból hoztak ki!)...
Aki többre is kíváncsi, látogasson el az OMEGA 4EVER honlapra.
cs!
pár képet azé feltolhatnál! remélem eccer eljössz egy omegatalira is.
most megy az újraszerveződés,de szivesen látnánk a klubban(én mint fő omegás:-)))
leutoljára fóton láttam a géped..akkor még az omimmal voltam amire támaszkodtál egy párszor üdv!
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, és a jó kívánságokat. Az autó azóta felépült, és újabb átalakításon ment keresztül. Most már az igazi komoly Omegát láthatjátok az utakon!!!! Gyula
SRÁCOK!
aki ismeri személyesen Gyulát (akié ez a gyönyörű Omega), dobjon nekem plíz 1 mailt! Napok óta nem tudom elérni telefonon és mindenképp beszélnem kellene vele!
Szép darab ez az Omega, de van még egy elég szép példán, a Dózsa György út elején szokott álni, a postával szemben, még a népstadion előtt, ahol le lehet kanyarodni a kerepesiről. Zöld a szine, és nagyon fel van optikázva, csak most az első lökös nincs rajta...
Nekem csak egy alap, 1.8 A omegám van, feloptikáznám, de minek:)